15 Summer

15

Summer

Ez a nyár azért kedves a szívemnek, mert ekkor volt az első fotózás, amit profi körülmények között jött létre.

Ennek a sorozatnak köszönhettem, hogy bekerülhettem a Paloma tervezői közé, mely sokáig adott otthont a termékeimnek. Szintén ezeknek a fotóknak köszönhetem, hogy felvettek a Wamp tervezői táborába is, ahol azóta is szinte minden vásáron részt veszek Budapesten és időnként Bécsben is.

Katrina Tarnovski volt akkor a modellünk, aki nagyon ügyesen hozta azt a látványt, amit én akkor elképzeltem. Később egy időre kipróbáltam más modellt is, de 2018-ban visszatértem Katrinához és azóta is ő a márka arca.

Ennél a fotózásnál Kis Nóri volt a segítségemre, aki azóta gyönyörű esküvői dekorációkat készít.

A termékeket készletre már nem gyártjuk, de ha megtetszett valami, akkor az „egyedi megrendelés” gombra kattintva lehet érdeklődni a termékkel kapcsolatban.