Évzáró szentimentalizmus, avagy az pozitív emberi kapcsolatok ereje
Ilyenkor, amikor lassan az év végéhez közeledünk sokszor tekintek vissza az elmúlt hónapokra.
A mostani visszatekintésem kevésbé az ékszerekről, mind inkább a háttérről szól.
A márka még viszonylag fiatal, csak néhány éve jelent meg a design ékszer piacon. Sokáig csak kisebb fórumokon voltunk jelen, de az elmúlt két-három éveben intenzívebb márkaépítésbe kezdtünk, ezért sok területen sokféle szakemberrel dolgoztunk együtt. Voltak jó és sokszor rossz tapasztalataink is, de idén igazán szuper csapatra tettünk szert, és ezzel a kis bejegyzéssel most az ő munkájukat, együttműködésüket szeretném megköszönni.
A november 29-én 1. születésnapját ünneplő KrisztaFejes szalon immár egy éve biztosít helyet design ékszereink számára. Fejes Krisztával, a gyönyörű táskák tervezőjével nagyon jó a kapcsolatom és volt szerencsém bemutatni áprilisban a GENERATION kollekciót az ő divatbemutatóján. A stúdió bemutatóteremként működik, de kedden és csütörtökön 11 és 17 óra között nyitva áll bárki számára. A hely egyébként webshop átvételi pontként is működik.
A következő fontos lépés számunkra a weboldalunk magasabb szintre emelése és a webáruház létrejötte volt. Ezen a területen a Doppionak köszönjük a fantasztikus munkáját és közülük is Redl Zsófinak, aki rendszeresen, és nagyon gyorsan reagál minden felmerülő kérdésre, és csapatával mindent gyorsan meg is oldanak.
A legnagyobb fejtörést a fotózás okozta idén. Több nagyon szuper fotóssal dolgoztam már együtt, de mindig volt valami, ami miatt nem ment gördülékenyen a munka. Ezért külön öröm számomra, hogy megismerhettem két olyan fotóst, illetve csapatot, akikkel fantasztikusan jó együtt dolgozni, mert megvan a teljes összhang. Sopronfalvi Ildikó Dógi Réka modellel fotózta az ékszereinket és azok pontosan olyanok lettek, amilyeneknek elképzeltük őket. A Tiliteo Fotóstúdióban Varga Dani készítette a webshop tárgyfotóinak jelentős részét, és Kiss Imeldától gyönyörű style fotókat kaptunk.
Új vásárokhoz csatlakoztunk idén. Budapesten a Szimpla Kertben vettünk részt a SzimplaFashion vásáron, Debrecenben pedig a CSAK Design vásáron veszünk részt rendszeresen. No, és persze a Wamp rendületlenül a fő programunk, bár idén az időjárástól kaptunk hideget-meleget -szó szerint-.
Design ékszereink egy részét a Zani Store-ban is megtalálhatjátok szeptember óta.
Értékesítő csapatunk Csákány Zsuzsival lett gazdagabb, Litvai Timi pedig az értékestés mellett egy új kollekció, a
S O R E L L E megszületésében is nagy részt vállalt.
A legnagyobb köszönet a férjemnek, Rubinek Attilának jár, aki sok-sok munkája mellett rengeteg energiával készíti a ruliedeket és lelkesen bővíti és tökéletesíti a kollekciókat, mint például a CONTRAST-ot.